Vélemények

-Milyen sikereket érnek el a terapeitáink a kezeléssel-

Tanulóink mondták…

Hogy alkalmazzák a tanult technikákat és milyen eredményeket értek el?

Reumatológusként a manuálterápiával való megismerkedés kitágította a látókörömet: egy adott tünettan hátterében mennyi különböző ok állhat. Ennek megfelelően bővítette a kezelési lehetőségeimet is. Ugyanakkor az SI ízület ezzel együtt is problémás terület maradt számomra. Ez vezetett az SI terápiával való megismerkedésemhez. A kurzus után kissé meglepődve tapasztaltam, hogy ezek a lágy, finom mozdulatok a korábban nehezen kezelhetőnek bizonyult SI ízület esetében mennyire hatásosak voltak. Számomra remek plusz lehetőség a páciensek kezelése során mind a hagyományos reumatológia, mind a manuálterápia esetében.
Most szándékosan egy olyan esetet emelnék ki, mely inkább az előbbire példa.
Idős nőbeteg erős jobb alsó végtagba sugárzó fájdalommal, a gyógyszeres terápia hatástalan volt. Az MRI vizsgálat porckorongsérvet, vagy a panaszait magyarázó eltérést nem talált. Piriformis alagút szindróma lehetősége miatt helyi injekció adása történt, mely fájdalmát jelentősen enyhítette, de a sántítása megmaradt. Az érintett oldali SI ízület kezelése után teljesen panaszmentessé vált.
Többek között ez az eset is bizonyítja, hogy az SI terápia remek kiegészítő módszer lehet bármilyen, mozgásszervi betegekkel foglalkozó szakember részére.
Dr. Tárczy Csaba

reumatológus és manuálterápiás orvos

20 éve a pályán gyógytornászként számos manuálterápiás kezelési módszert ismerhettem meg és használok a mindennapokban. Az utóbbi hónapok tapasztalatai viszont arra sarkallnak, hogy egy nagyon hatékony manuálterápiás módszerről írjak röviden.
Volt szerencsém tavaly a japánból Horváth Csaba oktató jóvoltából behozott SI – kereszt-csípőcsont ízületi mobilizációs technikát elsajátítanom.
A rövid állapotfelmérést követően percek alatt képesek vagyunk a fájdalmak olyan mértékű csökkentésére, hogy gyakran a további kezelés azon a területen már nem feltétlen indokolt.
Más manuálterápiás technikákkal összehasonlítva, sem számomra, sem a páciens számára nem megterhelő, minimális a kontraindikáció és a páciens fájdalmaktól meggyötörve gyakran csodának éli meg a javulást mértékét.
Öröm számomra, hogy megismerhettem ezt a szenzációs módszert.
Ha az S.I- terápia számotokra még nem ismert, szívből ajánlom a mielőbbi elsajátítását, ami akreditált pontszerző lehetőség is egyben.
Kanalovics Gábor

gyógytornász

2022. februárjában találkoztam az S.I-terápia módszerével a vépi kurzuson.
Azért szeretném megosztani itt a tapasztalataimat, mert talán mások – akár szakemberek, akár segítségre szoruló páciensek – segítségére is lehetek ezáltal.
Hat éve dolgozom gyógymasszőrként.
A képesítés megszerzése óta a mindennapi tapasztalatszerzés mellett igyekszem folyamatosan képezni magam, hogy különböző módszerekkel segíthessem a hozzám fordulókat.
Így kerültem az S.I képzésre is, amelyről azelőtt szakmai berkekben már sokat hallottam, így nagy várakozással tekintettem elébe.
A tanfolyam első napján, amikor a résztvevők, vagyis mi, egymáson gyakoroltuk az egyes kezelési fogásokat, éreztem, hogy a deréktáji fájdalmaim – melyekkel sajnos munkámból eredően a sport és jógagyakorlás ellenére sokszor én magam is küzdök – jelentősen csökkeni kezdtek, a keresztcsontom tájékán azt éreztem, mintha mázsás súlyoktól szabadultam volna meg.
Ezzel egyidejűleg azonban feljebb, a thoracalis régió egy pontján egy csomóban „megállt az élet”, olyannyira, hogy lélegezni is nehéz volt. Akármerre próbáltam mozdulni, mintha villámok cikáztak volna a testemben.
Itt megéreztem, hogy „túl sok volt a jóból”. Valószínűleg ez történik, ha túlkezelünk valakit. Amikor a többiek látták, hogy gond van, kis időre leállt a gyakorlás.
Csaba a segítségemre sietett és egy komplett SI. terápiát mutatott be rajtam. A teljes testet kezelte, kb. 10-15 percen keresztül.
Vélhetően azért nem tudom pontosan, milyen hosszú volt a kezelés, mert az idő nekem akkor egész máshogy telt: megijedtem attól, mi történik és fájdalmam volt.
Csaba felkészültsége megnyugtatott. A kezelés végére elmúltak a fájdalmak, újra problémamentesen tudtam mozogni.
Akkor azt kívántam, hogy én is érjem el a hatékonyságnak ezt a szintjét, hogy ha szükséges, azonnali segítséget tudjak nyújtani. Abban a pillanatban határoztam el azt is, hogy a kurzus második részét is el fogom végezni.
Alapvetően szkeptikus természetű ember vagyok, így örülök annak, hogy a saját bőrömön tapasztalhattam meg e módszer hatékonyságát.
Azóta a hozzám masszázs kezelésre érkezők is megtapasztalhatták ezt.
Az eddigi legnagyobb sikernek azt tartom, hogy egy középkorú hölgy 3 hete tartó derékfájdalma a kezelés hatására azonnal megszűnt. Bevallom, hogy először ezt – személyes tapasztalatom ellenére – nem akartam elhinni. Aztán további visszajelzések más kezeltektől szintén igazolták a módszer hatékonyságát. lyen volt az a hölgy, aki immár húsz éve sántít: a kezelés után meglepődve tapasztalta, hogy könnyebb, kevésbé fájdalmas számára a járás.
Örülök és hálás vagyok, hogy megismerhettem a módszert. Várom a március végi S.I 2-es tanfolyamot. ?
Gróf Judit

gyógymasszőr

Gyógytornász vagyok, több, mint 25 éve.
Ebben a hónapban lettem 1éves! ? ?
1éve, hogy elkezdtem az SI terápiával foglalkozni!
Hatalmas várakozással indultam az 1es tanfolyamra! Kiváncsiság, izgalom volt bennem. Sejtettem, hogy ez vmi új! Zsigermélyből tudtam, hogy gyökeresen változtat körülöttem mindent! És, igen!
Az elmúlt évben sikerült az állami eüből, a magáneübe átvágtáznom! Ma önálló gyógytorna praxist működtetek. ??
A kezelések kb 90%át az SI terápia adja! ? ?
Kb. 3hetes előjegyzéssel dolgozom!
Tavaly ősszel, télen mikor tombolt a covid, túl a betegségen covidos osztályon segédnővérként alkalmazva, elérhetetlennek tűnt, hogy valaha is képes leszek erre, hogy önállóan megálljak a lábamon. Csaba bíztatott sokat, tartotta bennem a lelket, amiért NAGYON HÁLÁS VAGYOK! ? ? Őszintén szólva, nem igazán hittem el, amit mondogatott! ??? Belátom, hogy IGAZA VOLT! „Meglátod, beleállsz, és hamarosan sírva könyörögsz, higy vki még segítsen, mert több hetes előjegyzéssel már nem bírod!…” persze…. Persze…. ??? Szóval, így állok most! ? ? Ezen felbuzdúlva megszerveztem a Csabának Szombathelyen a dunántúli első SI1 tanfolyamát, ahol 15 hihetetlen értékes, jófej, ügyes kolléga vett részt! Bízom benne, hogy ezen az országrészen is méltók leszünk az SI terápiás technika és csapat hírnevének öregbítésére.???????????????
Ezeket azért írtam le, hogy aki volt már a tanfolyamon, de még bátortalankodik, nem bízik magába VEGYEN EGY NAGY LEVEGŐT ÉS UGORJON, ugorjon egy fejest ebbe a világba és higgye el, hogy MŰKÖDIK! MINDENKINÉL!!! ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ? ?
Baumgartner Ildikó

gyógytornász, funkcionális masszázs oktató

Sziasztok! Tegnap voltam S.I-terápia 2-es(váll-nyak) tanfolyamon.
Azoknak írom aki még gondolkozik, hogy elmenjen, ne menjen, kell-e ez, ad-e pluszt?
Tanfolyami társaim közül akiket én kezeltem:
Egyiknek megszűnt az évek óta tartó vállfájdalma, fel tudta emelni a karját, fájdalom nélkül.
A másiknak megszűnt a feszülés a vállövi részen, nem tudta fájdalom nélkül keresztezni maga előtt a karját, most már tudja.
Harmadiknak megszűnt az egész napos nyakfájása.
Minden banyapúposnak felpuhult a banyapúpja, mintha puding lett volna a durva, a bekeményedett izom-zsír építmény helyén.
Nekem a nyak és lapocka fájdalmam kb. 82%-ban javult, a tegnapi nap folyamán szinte nem éreztem a lapocka körül a fájdalmat egész nap.
Biztosan a többiek is mesélnek majd, akik másokkal gyakoroltak.
Én csak ámulok és bámulok. Gyógymasszőr, svédmasszőr, dorn és fdm terapeuta, lágy csontkovácsoló vagyok, szóval van tapasztalatom különböző technikákkal, de egyik sem ennyire hatásos és egyben kíméletes is, mint az S.I-terápia. A többi technika vagy hatásos, vagy kíméletes, de egyszerre csak az S.I. hatásos és kíméletes is.
Ami extra volt számomra, hogy Csaba állandó magyarázatai között voltak olyan nüansznyi apróságok, amik világossá tették számomra, hogy pl. miért nem működik bizonyos technika más terápiákban. Olyan apróságra nem hívják fel a figyelmet, nem hangzik el, hogy a csigolyák ízületi rendszere akadályozza saját magát bizonyos szögben, és hogyan lehet az akadályt megszüntetni. Ez az 1% plusz tudás 100%-ban sikeressé tette az addig kis százalékban hatékony kimozgatási technikát.
Na, hát, jó volt. Ajánlom. Röviden ennyi.
Csige Boglárka

gyógymasszőr, dorn és FDM terapeuta

Egyik ámulatból a másikba esem. A hétvégén voltam S.I-terápia 2-es tanfolyamon. Először a tanfolyami élményekről írnék pár sort, majd a reggeli vendégemen tapasztaltakról.
Saját tapasztalatom: a jobb karommal már hónapok óta küzdök. Teniszkönyök és golfkönyök, vállfájdalom, mozgástartomány szűkülés. Kezeltem már magam, kezelte már más is, sőt még a tanfolyamon pár percben kis ínrakással Csaba is próbált a könyökömön javítani.
Aztán jött a sternoclavicularis ízület kimozgatása és az a fajta döbbenet az arcomon, ami arról szól, hogy megjavult valami. Felültem, csak mozgattam, tekertem, csavartam és mozgott és nem fájt és a hátam mögött sem fájt és a mellkas előtt sem fájt és csak élveztem. Most csak hallgatom azt a „jófajta” roszogást, kattogást, ami végre jelzi, hogy felszabadult a könyök és vállízület.
A tanfolyamon sok mindenkinek volt hasonló élménye, talán ők is írnak majd pár sort róla. Nyak és vállfájdalom szűnt meg, banyapúpok lazultak el és vált könnyebbé a tartás.
A tanfolyam után a hétfő reggeli vendégemen (megbeszélve vele, hogy jókat tanultam a hétvégén, igaz az éjszaka folyamán nem volt időm gyakorolni, így nem lesznek olyan biztosak a fogásaim és mindenre nem is emlékszem ? ), már alkalmaztam az SI2 néhány fogását.
40-es éveiben járó hölgy, irodában dolgozik, már van kis banyapúpja. Hetente rendszeresen jön, hogy jól kezdődjön a hete. Ha nincs éppen semmi problémája, akkor átmasszírozom, ha van, akkor az aktuális problémára fókuszálva alkalmazok terápiát. Legtöbbször a bal vállövére panaszkodik. Heti kétszer jógázik, figyel a táplálkozására is. Nagyon tetszett neki, amit tanultam, folyamatosan adta a visszajelzéseket mit érez, jobban mozog, most ott roszog, hú ez tök jó. A végén pedig tapogatta a púpját, és örvendezett, hogy eltűnt.
Nagyon köszönöm Csabának, hogy „megalkotta” az SI terápiát, sokkal hatékonyabbá váltak a kezeléseim.
Szecsődi Dezsőné

gyógymasszőr

Tegnapi paciens, fia küldte. A nő lumbális sérvekkel, és láthatóan SI problémákkal. Csak görnyedve nagy fájdalmakkal tudott mozogni, és alig bírt aludni . Persze volt lelet és cd. Is. Megcsináltam az SI 1-et köpölyözés, és még egyszer az SI 1-et. Fájdalom elmúlt, egyenesebben járt és fekvéskor sem volt különösebb probléma!
A végén megölelt és puszilgatott. Ilyenkor , eszembe jut Csaba, a kolégák, es hogy ez milyen szép egy Hivatás!
Szia Sanyi!Mostmár leírom….Én megkönnyeztem,hogy nem látom Édesanyámat szenvedni.Bárhogy is lesz én elmondhatatlanul hálás vagyok Neked!Isten áldjon meg érte!Köszönjük szépen!!!??
Czirok Sándor

csontkovács

Szeretnék egy örömteli visszajelzést adni a múlt hétvégi S1 tanfolyammal kapcsolatban. A jobb csípőm fölött kb. 5 éve keletkezett és azóta is változó erősséggel jelenlévő fájdalom (ami egyébként futópadon történt valószínűleg túlerőltetés miatt alakult ki) a tanfolyam második napján, egészen pontosan a 13. fogás után teljes mértékben! megszűnt. Azóta is figyelem, és várom, hogy hátha jelentkezik a fájdalom, de semmi…?. Köszönöm a kezeléseket!?

Kovács Erika

Gondoltam megosztom veletek az egyik friss élményemet!
A Paciensem, lassan 6 éve küzd derék táji és prosztata panaszokkal, a fájdalom kisugároz mind a két lábba. Azóta betegállományban van. Folyamatosan kontroll, állami eg.ügyi terápiákra küldik, Az Mri, a röntgen nem mutat érdemi elváltozást. 10 perces masszázsokat, iszappakolást, elktro kezeléseket kapott, évente többször. (Ausztriában kapta ezeket) Eljött hozzám, az első kezelés után ( S1, S2, S4- es technikákat alkalmaztam) 2 napig kicsit felerősödött a fájdalma, de ezután fellélegzett. Megszűnt a fájdalom. A mozgástartalom megnőtt, a kőzérzete javult. A 2. Kezelésen S1, S4.- es technikákat alkalmaztam. Ma jött vissza ismételt S1-re. Szó szerint azt mondta : Elmehet az Osztrák eü., mert amit ők nem tudtak megolnani 6 év alatt, azt nekem ezzel a módszerrel sikerült egy pár kezeléssel 1 hónap alatt. Persze, még dolgozni kell rajta, de úgy gondolom, hogy ez elég lendületet adhat minden kollégának…… Ezt csinálni kell, tudunk segíteni, és ez a lényeg!!!!! Használni kell, amit Csabától tanultunk!!!!!! Ja, és azóta 3 új, hasonló panaszokkal küzdő pacienst küldött.
Madarász Tamás

Megkeresett egy úriember, sztrókja volt 7 éve és lebénult a jobb oldala.
Felépült, de ha a karját felemelve kinyújtotta, önkéntelenül mozogni kezdett a keze olyan szinten, hogy az asztalról leverte a poharakat.
Nem tudta úgy megfogni, hogy ne lötyögjön ki a víz a pohárból, inni pláne nem tudott.
A szemüvegét sem tudta levenni olyan aktív kontrolállhatatlan volt a mozgása a karjának. Kicsit fellazítottam, a hátát megköpölyöztem, kis moxa, aztán alkalmaztam az S.I- terápia 2. szintű tanfolyamon tanult technikákat.
2 napra rá találkoztam a feleségével.
Azt mondta, hogy csodát tettem a férjével.
Meg tudja fogni a poharat ki nyújtott kézzel, meg sem mozdul a keze, ha behajlítja mozog még, de fele annyira.
Hátra tudja emelni a kezét, meg tudja vakarni a fejét. Amikor megcsinálta ezeket elpityeredett, hogy 7 év kínlódás után, nem hitte volna, hogy valaha ezt meg fogja tudni csinálni. A 2. kezelés után kicsit nehezen, de tudott inni 1 kortyot a pohár vízből és nem remegett a keze annyira. Csaba, a te technikád jól alkalmazható és jól működik. ?
Németh András

masszőr, craniosacralis terapeuta

S.I 1-es technika nagyon jól működik, több sikerélményem volt már vele, hatásosan csökkenti a régóta fennálló panaszokat is. De friss sikerélményem: egy éve fennálló térdfájdalom, éjszakai alvást erősen zavaró, teljesen kikészült beteg. Eredetileg a dereka miatt jött, de kérdezte, tudnék-e térdével vmit kezdeni. Épp előtte voltam S.I 3 tanfolyamon, hát nosza, végigcsináltam amit Horváth Csaba mutatott… már akkor sokkal jobb lett, egy hét múlva jött újra: azóta alszik egész éjszaka ( vagy 10szer elmondta mert hihetetlen volt még neki is) persze megbeszéltük a helyes terhelést is. Egy szó mint száz: brilliáns az összes S.I képzés!!! Most megyek a 4 pluszra?

Kurcsics Erika

gyógytornász

A sok eset közül kiragadtam ma egyet, amit megosztok Veletek. Egy szép korú kedves hölgy keresett fel, derék és csípő, comb irányába sugárzó fájdalommal, feszülő érzéssel, mely olyannyira kellemetlen neki, hogy erősen sántítva tud csak közlekedni. Kikérdeztem alaposan, nem volt semmi kontraindikáció, így nekiláttunk. Már a lazító technikáknál jelezte, hogy olyan mintha a görcsöt kiszedtem volna belőle,annyira bele lazult, hogy többször kellett test helyzetet igazítanom.. a további technikák során, már a combját is lazábbnak érezte… 20 perc után jött a vissza tesztelés.. És ámultunk ám nagyokat, még én is?a sántítás 50-60%ot javult, fájdalom teljesen elmúlt, folytattam SI 4 es technikákkal, lazítgattam és köpölyöztem, 45 perc után 90%-os járás javulással és 100%os fájdalom javulással fülig érő mosollyal távozott, és a combjához nem is értem hozzá?
Találkozunk 1 hónap múlva.Nem tudok betelni ezzel az SI-vel, a csoda velünk van nap mint nap. ??❤️
Kepes Andrea

gyógymasszőr, FDM terapeuta,

Amikor akasztják a hóhért?

Visszatérő derékfájással terveztem Kepes Andreához menni,tavaly nyár óta.De sose értem rá..Most egyik reggel úgy ébredtem,hogy nem tudtam felkelni az ágyból.Nem vagyok kényes típus,gyógyszer eszembe se jut.1 napot végig szenvedtem,gépi masszírozás,felmosófával újra tanultam járni,ülni,estére gyógyszert kértem.Egyeztettünk egy időpontot, nyomorékként,képalkotó vizsgálatra várva,mentem hozzá 50kmre,úgy h az autóba begyógyszerezve szálltam be,a kiszállásra szántam 10percet.És nem túlzok.
Örültem hogy megismerem az SI terápiát a másik oldalról,bizalommal szeretettel vártam egy pici javulást.
Hát kezelésbe vett…Most se értem hogy éltem túl,bárki rám bízhatja a titkát-garantáltan megőrzöm?A köpölyözés fel se tünt, az SI fogásoknál már tudtam írok nektek.
Én hiszem hogy egészségügyre születtem,szolgáltatásra,sokszor okoztam masszírozással,kimozgatással,szeretettel fájdalmat..Sokszor kínlódtam vagy nevettem a vendégemmel. Megtapasztalni a kiszolgáltatottságot,a fájdalmat nem kívánom senkinek,de ajánlom a gondolataim mindenkinek.
Mindenki ismeri a hálás tekintetet.A masszírozás utáni „mintha kicseréltek volna” érzést.
Ez más..Érthetetlen,megdöbbentő,1 óra alatt újra embernek éreztem magam.Nem tünt kihívásnak a felállás,leülés,az élet.
Amikor eljött hozzám egy meggörnyedt ember,tudtam hogy sokkal jobban távozik,de magamnak és neki is azt mondtam 3 alkalom..Bennem ez van.
De hogy ilyen állapotba,ilyen fájdalommal,már kezdődő antalgiás testtartással,Andrea egy komplex kezeléssel,egy alkalommal helyrehozzon…Tényleg nem találok szavakat.Hihetetlen.
És elkeserítő hogy erre mi a „megszokott” megoldás,rengeteg telefonálás,háziorvos vagy injekció kúra,vagy szakorvos,várakozási idő,röntgenig eljutni már szerencse.Vagy magán rendelés,ott minden megoldható.
Remélem nemsokára minden masszőrnek,gyógytornásznak megtanítják az SI terápiát.
Ezúton is köszönöm Kepes Andrea,a munkád,energiád,köszönöm Csaba hogy tanulhatom a technikát!
Horváth Veronika

Jelenleg Németországban dolgozom. Nagyon sok embert kezelek, akik építkezésen nehéz fizikai munkát végeznek.
Itt is hatékonyan tudok segíteni, az SI 1- es és az SI2- es tanfolyam szerzett tudással és egyéb kimozgatásokkal.
Nemrég az egyik német óriás építő cég, tulajdonosát kezeltem. Rendszeresen szokott járni kezelésre, a helyi terapeutákhoz, neki is vannak gerinc problémái.
A kezelés után azt mondta, hogy úgy érzi, hogy ha az én kezelésem volt a 100%, akkor ő eddig a többiektől csak 20%- ot kapott és kirakta az asztalra a 200 eurót.
Nagyon örülök hogy részt tudtam venni a képzéseiden és ha végre otthon leszek, megyek a többire is.”
Krisztián kezelése októbertől már itthon is elérhető.
Horváth Krisztián

csontkovács, masszőr

Most is egy esetet szeretnék veletek megosztani, ami egy év termése volt. Adott egy hölgy aki folyamatos ülőmunka következtében, összeszedett két sérvet, a 3-as 4-es, és a 4-es 5-ös csigolyák között. Alig bírt már dolgozni, föl-leszálni a buszról, lépcsőzés nagyon nehezen ment. Alváskor a mozdulatra vagy felébredt vagy aludni nem tudott a fájdalomtól. Meg kapott minden kezelést amit az orvosok felírtak, de kissebb javulás után minden visszaállt. A kezeléseket még tavaly januárban kapta meg. Ezután találkoztunk és kezdtem meg a kezelését, ami az SI 1-ből és masszázsból állt, de csak havonta egyszer kezeltem a távolság miatt. Ennek a havi egy SI1-es kezelésnek az lett az eredménye egy év alatt, hogy a hölgynek, mind a kettő sérve visszahúzódott, az orvosa csak azt kérdezte hogy:
– Asszonyom maga mit csinált, hogy a sérvei rendbe vannak?
Erre ő: – SI kezelést kaptam!
A doki szeme kikerekedett és kérdezte:- Az meg mi?
Na szóval kedves csoporttársak hajrá, mert hosszú távon is csodálatos dolgokat lehet vele elérni! A doppingszer a kezetekben van, mert minél több embernek szereztek jobbulást annál motiváltabbak lesztek! Használjuk ezt a csodálatos kezelést amit Csaba nekünk elhozot! Örök hálám neki! ????
Reszegi László

Milyen változásokat hoz az emberek életében ez a tanfolyam? Lóczi Tímeátol kaptuk az alábbi sorokat.
Tegnap egy 60 éves, mérnök férfi vendégem volt, hát és deréktáji fájdalom miatt keresett meg. 60 perc kezelés után felállt és közölte, hogy ő már most érzi, hogy ez segített neki és abszolút meggyőzte őt a kezelés!! Pedig – tette hozzá – őt elég nehéz meggyőzni bármiről is! ? Azt hiszem felesleges ezt tovább ragozni, az S. I csodálatos technika, amit alkalmaztam: teljes S. I 1-es, 2-es, a 3-ból pedig a köpöly.
AKI TEHÁT ÚJ, annak azt ajánlom, hogy MINÉL ELŐBB VÉGEZZE EL A TÖBBI KÉPZÉST IS!!! Ezzel a tudással bárkinek tudtok segíteni! ?? Köszönet érte Csabának! ?
DE!!!! VAN ITT MÉG VALAMI, AMI MÉG ENNÉL IS TÖBB, FONTOSABB! A SZABADSÁG! EZT KAPTAM CSABÁTÓL ÉS AZ S. I TERÁPIÁTÓL!! ?Engedjétek meg, hogy meséljek kicsit…
Sokan ismertek engem, de sokan nem…. Nekik (is) mondom, hogy két éve február/márciusban voltam az S.I 1es és 2es tanfolyamokon. Mielőtt elkezdhettem volna bármit is kezdeni vele, jött a karantén… Június volt mire újra lehetőség volt gyakorolni, rá is szántam a teljes nyarat… Hétfőtől péntekig főállás… Szombaton és vasárnap S. I… Teljesen ingyen kollégákon, ismerősökön gyakoroltam. Szeptemberben vizsga, majd egy fodrász szalont béreltem ki hétvégente, hogy dolgozzak benne, mert a gyakorlás alatt csodálatos visszajelzéseket kaptam ??… Csináltam ezerrel … Segítettem sokaknak… Kerestem vele…
Én! Ki is vagyok? Idén 20 éve vagyok közigazgatási szakember, szakirányú diplomával, 5 év vezetői gyakorlattal… És emellett építettem fel az elmúlt szűk másfél évet az S. I – vel… Tele naptárral… Már rég nem is hirdetem mert jönnek… Egymásnak adják át hogy vagyok és segítek…Természetesen volt korábbról anatómiai előképzettségem, de a legfontosabb ősszel derült ki számomra, mégpedig hogy valójában hatalmas szabadságot is kaptam az S. I által… Mint tudjátok ősszel kijött az a bizonyos kormányrendelet… Nem nevezem néven mert nem akarok energiát adni neki… De értitek így is… Nemcsak az egészségügyben, a közigazgatásban is kötelező lett… De én nemet mondhattam erre… Én választhattam… És én az egészségemet és az S. I-t választottam… mert itt volt a kezemben a felépített másik láb… Ami még különbül is honorálja a munkámat ? szemben az eddigi hivatásommal, amibe 20 évet, nem kevés időt és energiát tettem bele… Szomorú… Én egyedül, két gyerekkel mertem a szabadságot választani! Örök hálám Csabának…. Ő egyébként fél éve mondta már nekem (azóta pedig folyton emlegeti ??), hogy Timi, hagyd már ott a másik munkád és csináld csak ezt… Erre én azt válaszoltam, hogy jó – jó… Egy – két év és vége… Aztán igaza lett… És örülök, hogy igaza lett! Nagy öröm számomra, hogy a barátságát és támogatását a magaménak tudhatom, de tudjátok, hogy milyen ő… Mindenkit biztat és támogat… Ezért írtam én is ezt a posztot, hogy ismerve ismeretlenül is biztassalak titeket! Ha nekem sikerült szerintem rekord idő alatt, nektek is fog! Merjetek lépni, kezetekben a tudás! Ha pedig több kell még, irány S. I 2-3-4!?
És egy utolsó gondolat idézet formájában:
„Nem az a szabadság, hogy azt teheted, amit akarsz..
Hanem az, hogy nem kell megtenned, amit nem akarsz.
Lóczi Tímea

Hívott az egyik új vendégem , (aki 6 danos karatemesterként aktívan sportol),hogy hetek óta fennálló térd és vállfájdalom, plusz még ráadásként, a térdkalács folyamatos elmozdulása is gyötri. Kineziologiai-tapasszal kezelte eddig magának, de egy ismerôse ajánlására felkeresett. Szóval tesztelve voltam ,hogy milyen terapeuta vagyok ?
Egy Rolfingos(fascia kötôszöveti)kezelést kapott elsônek, utánna az S.I-terápia 2-es tanfolyamon tanult, váll kezelést és kimozgatást alkalmaztam. A következő volt az ínrakás ( SI-3 technikák ). Már a kezelés után, nagyon nagy volt a javulás mértéke a válli részen ?
Javasoltam néhány nap múlva egy ismétlést….
Pár nap múlva beszéltünk és boldogan mondta, hogy a tèrde teljesen
stabilizálódott. Azóta újra tud futni, a válla 85%-ban rendbe jött.
Nagyon meg volt elégedve a kezeléssel.
Ez egy nagyon jó kis technika, használjátok bátran! Aki még nem ismeri, javaslom sajátítsa el minnél előbb.???
Szalma Szabolcs

masszőr, rolfing terapeuta

Szeretnék pár sort írni az elmúlt S.I terápia I. tanfolyamról, amin 2021. 06. 19-20-án vettem részt.
Csaba rendkívüli oktató, és ember. Az egész tanfolyam alatt figyelt ránk, segített, magyarázott, ha kellett más szemszögből közelített meg egy kérdést,vagy problémát. Hatalmas tudása van, és nem fél mindent átadni nekünk.
Ami külön figyelmesség volt részéről, hogy jeleztem neki, hogy fáj a hátam és a tanfolyam végén megkezelt.
Jelzem sikeresen.
Ajánlom mindenkinek az S.I terápiát, aki egy finom, de nagyon hatásos módszert szeretne elsajátítani. Már a gyakorlások során, magunkon éreztük jótékony hatását.
A profi szervezésért pedig Bettinek tartozom köszönöttel.
Biztos megyek még hozzátok! ?
Kovács Roland

Életem egyik legjobb hétvégéjén vagyok túl, valamiért mindig jó helyre irányítanak, szerintem azért, hogy a tudásomat a legjobbaktól növelhessem.??
Az S.I.- terápia ( S.I. Ízület ~ a keresztcsont és a csípőcsont által alkotott kisízület). Nem masszázs! A tőlem megszokott kemény kéz most ide nem kell. ?
Ez egy út, aminek az első lépcsőfokára érkeztem, ezzel még hatékonyabb leszek a kezelésetek során.
Köszönöm az oktatónknak, aki megosztja velünk tudását!
Sinka Petra

gyógymasszőr, funkcionális masszázs oktató

Péntek óta hivatalosan is közétek tartozom.
Köszönöm Kepes Andrea a felkészítést , és Horváth Csaba a vizsgát IS.
Hogy miért írtam az is-t? Ezt megosztom Veletek.
Cirka 3 éve mentőzés közben egy rossz mozdulat miatt a bal csípőmnél valami roppant…Éles fájdalom jelentkezett. Voltam dokinál, RTG-n, UH-n, MRi-n. Mindenhol negatív eredmény. Senki nem tudta megmondani a fajdalom okát. Már kezdtem megszokni az állandó fájdalmat és a beszűkült mozgást.
Elérkezett a várva várt S.I. 1 vizsgám. Közöltem Csabával, hogy van egy kis bibi, ugyanis képtelen vagyok feltenni a lábam a kezelő asztalra a fent említett panasz miatt. Találtunk alternatívát a problémára és így sikerült levizsgáznom.
Ezt követően Csaba kezelésbe vett. Nem tudom pontosan mit is csinált, mert a fájdalomtól nem sokat láttam, de a végén eltűnt a fájdalom! Másnap 24 órás szolgálatban már boldogan, fájdalommentesen, kettesével szedtem a lépcsőfokokat.
Még egy kicsit érzékeny, de mozgásban, terhelhetőségben olyan mint újkorában.
Köszönöm Csaba ?
Bencsik József

siterapiatanfolyam@gmail.com
Felnőttképzési nyilvántartási szám: B/2020/000343, B/2020/000344, B/2020/005428

Tájékoztatjuk, hogy weboldalunkon a jobb működés érdekében és a felhasználói élmény fokozására sütiket (cookies) használunk.