Nagyné Szalai Melinda
Nagyné Szalai Melinda vagyok, négy kisfiú édesanyja. Van úgy, hogy az ember gyermekkora óta tudja, hogy igazából mivel is szeretne foglalkozni majd felnőtt korában.
Talán velem is így volt, mert már 6 évesen gyűjtöttem a gyógynövényeket. De igazán akkor fertőzött meg a segítői út, amikor a nagynéném (Szalai Katalin) természetgyógyász lett. Én ekkor 10 éves voltam.
Jártam hozzá kezelésekre. Mindig kérdeztem a miértekről, ő pedig türelmesen magyarázott, tanítgatott!
Még fiatalon 14 éves korom tájékán ismerkedtem meg a jógával, meditációval. Végül 2008-ban tettem le hivatalosan a természetgyógyász vizsgát, majd a gyógynövényekre szakosodtam (fitoterapeuta lettem). Mindeközben jóga oktatóvá is váltam. Vizsgát tettem különböző masszázstechnikákból: ayurvédikus-, lávaköves-, talpmasszázs, valamint köpölyözésből, test-, és fülgyertyázásból, bach
virágeszenciák felhasználási módjaiból, hormonrendszerünk működéséből, homeopátia alkalmazási módjaiból, táplálkozásunk helyes összeállításából, SM-módszerből. Legújabb terület amivel bővítettem a szolgáltatásaimat, a biorezonancia, S.I.1,2.
Folyamatosan képzem magam, mindezeket azért teszem, hogy a hozzám fordulóknak minden színesebb módon tudjak segíteni. Hiszen abban hasonlítunk egymásra, hogy teljesen különbözőek vagyunk. Így egy adott megoldandó feladathoz nem egy jó megoldás létezik csak, mert mindent személyre kell szabni, hogy az jól tudjon működni.
Az évek alatt számos média megjelenésem volt: Duna Tv (Csalát Barát műsor), Gasztroangyal, RTL Klub (Reggeli), Paksi Tv. Több újságban írtam szakmai cikkeket. Megnyertem az Országos Vegetáriánus Főzőversenyt 2014-ben.
Ha úgy érzed, én segíthetek Neked, várlak Sok Szeretettel!
Melinda